A keresetem növelése miatt egy üzemanyag technológiával foglalkozó céghez lovagoltam át. Első lépésként itt is, már meglévő elektronikákat kellett összeforrasztani, majd egy tankoló automatának összeszerelni. A cégnek volt egy villamos mérnöke, aki a fejlesztést vitte, és támogatta a munkát. de röviddel a megérkezésem után, elhagyta a céget. Ezalatt a rövid idő alatt találkoztam vele pár alkalommal és segített a munka elindításában.
Üresen maradt mérnöki pozíció.
Mivel programozással előzőleg már elég sokat foglalkoztam így ezt viszonylag gyorsan fel tudtam venni, mind a PC-s, mind a cél hardverben futó program esetén. Ennek köszönhetően gyorsan kiemelkedtem a többi technikus közül.
Ahogy múlt az idő egy-két apró elektronikus kiegészítőt is készítettem a meglévő automatához. Szoftveresen pedig teljesen “felturbóztam”.
Az elektronikát is át kellett volna teljesen gondolni és tervezni, de ez már nem valósult meg.
Az itt eltöltött röpke fél év után felbátorodtam, és felvételiztem a Kandóra villamosmérnöknek!